Skip Navigation Links country : HU   language : HU  
2010.3.10.
Már csak néhány napjuk van a gazdáknak

Már csak néhány napig lehet teljesíteni az úgynevezett monitoring adatszolgáltatással kapcsolatos kötelezettséget. Jövő hét kedden, azaz március 16-án lejár az erre szánt határidő – olvasható a Magyar Agrárkamara legfrissebb felhívásában. Az ügyfélnek a 2009. évi gazdálkodásával kapcsolatos adatokat elektronikus úton az Ügyfélkapun keresztül kell megadnia.

Február 15-én kezdődött és március 16-ig tart az az időszak, amely alatt a több mint 32 ezer gazdálkodónak kell egyes agrártámogatásokkal kapcsolatban, kötelező módon adatokat szolgáltatni. Az ügyfélnek a 2009. évi gazdálkodásával – pénzügyi kérdéskörben a 2008. évivel – kapcsolatos adatokat elektronikus úton az Ügyfélkapun keresztül kell megadnia. Ebben a Magyar Agrárkamara Gazdálkodói Információs Szolgálatához (GISZ) tartozó 202 tanácsadó sokat segíthet. A szakemberek megfelelő informatikai háttérrel és ismerettel rendelkeznek ehhez. Tavaly már az adatszolgáltatásra kötelezett csaknem 25 ezer gazdálkodóból több mint 6 ezren vették igénybe a kamarai tanácsadók segítségét.

Csak azoknak a gazdálkodóknak kell most adatot szolgáltatniuk tavalyi tevékenységükről, akik valamely Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz (EMVA) köthető támogatást vettek igénybe, vagy jogerős határozattal rendelkeztek 2009 végéig. Ezen belül tavaly 32 jogcímen igényelhettek támogatást, például a Natura 2000, a képzési támogatást, vagy a KAT-t. (Így tehát a nemzeti, vagy területalapú támogatások, a Top-up nem tartozik ide, mert ezeket más forrásból fizetik.)

Az adatszolgáltatás azt a célt szolgálja, hogy a támogatást felügyelő szervezetek képet kapjanak arról, hogy a szubvenció mennyire segítette a gazdálkodó tevékenységét, miként is valósultak meg az EMVA célkitűzései az uniós források igénybevételével. Ezen értékeléseket az EU felé is továbbítani szükséges feldolgozást követően. Lényeges, hogy a gazdálkodónak minden évben csak az adatszolgáltatás évét megelőző évre – vagy pénzügyileg lezárt évre – vonatkozóan köteles adatot szolgáltatni.

Fontos tudni, hogy a monitoring adatszolgáltatás elmaradása esetén az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) akár 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot róhat ki.

O. Horváth György

Szabad Föld

Téma: Agrár
A legfrissebb tucat hír ebben a témában:

2010.9.7.
Negyedével kisebb az idei szőlőtermés
Az idei szőlő termésmennyisége mintegy 20-25 százalékkal kevesebb a tavalyinál, ennek következtében a mintegy 400 ezer tonna szőlő- mennyiségből várhatóan kevesebb mint 3 millió hektoliter újbor készül az idén - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára.
Gazdakör - Beküldve: 17:28:45
2010.9.7.
Kötbért követelnek a felvásárlók
A Vidékfejlesztési Minisztérium elfogadhatatlannak tartja, hogy egyes terményfelvásárlók figyelmen kívül hagyják a magyar gazdákat sújtó vis maior helyzetet, és kötbért követelnek tőlük. A tárca közleménye szerint a VM-hez érkezett bejelentések alapján idén tavasszal a felvásárlók a 2010. évi termésre úgy kötöttek adásvételi szerződést, hogy az áru valójában még meg sem termett.
Gazdakör - Beküldve: 17:24:54
2010.9.7.
Józan észt! Több emberséget!
Augusztus elsején hatályba lépett az új, egyszerűsített foglalkoztatásról szóló rendelet. A jogszabály csökkentette a közteher mértékét, és több adminisztrációs kötelezettséget is eltörölt. A pannonhalmi Németh Endre több évtizede foglalkoztat alkalmi munkásokat, így olyan embereknek biztosít munkalehetőséget, akik az év többi napján segélyekből tengetik életüket.
Gazdakör - Beküldve: 16:47:36
2010.9.6.
Mit fizet a bodza?
Ha lassan is, de biztosan alakul ennek a hazánkban őshonos, közönséges cserjének a karrierje. Tavaly átlagosan 80 forintot adtak a bodzagyümölcs kilójáért, a gyűjtők és a termesztők remélik, legalább ennyit megkapnak az idén is. Az már most bizonyos, hogy a legtöbbet a tiszta, vegyszermentes, 12-13 cukorfokos bodzáért fizetnek.
Szabad Föld - Beküldve: 10:23:11
2010.9.6.
Már vágják a napraforgót
Elkezdődött Jász-Nagykun Szolnok megyében a napraforgó betakarítása a korai érésű fajtákkal, melynek terméseredményei visszaigazolják az előzetes becsléseket. Eszerint a termésátlag hektáronként 1,6-2,1 tonna körül várható. A termőföldeken gondot okozhat a betakarítógépekkel a közlekedés. Gyakori elakadások lassíthatják több esetben a munkát.
Gazdakör - Beküldve: 10:21:38
2010.9.6.
Csaknem 10,5 ezer blokkban a lehetségesnél több területre kértek uniós támogatást a gazdák
Összesen 10 487 fizikai blokkban igényeltek az idén a ténylegesen meglévőnél több termőföldre uniós terület alapú támogatásokat (SAPS) a gazdák – derült ki a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) vizsgálataiból. Az eddigi ellenőrzések szerint a termelők 21 ezer hektárnyi területet biztosan túligényeltek.
Agromonitor - Beküldve: 10:17:44
2010.9.5.
Aranyárú kukoricától zabosak a gazdák
Dél-Békés jég verte területein égbe szökött a takarmány ára. Felértékelődött az ocsú is. Van, aki „fogyókúrára” fogta az állatait, más intenzív legeltetésbe kezdett. Olyan gazda is akad, aki azon gondolkodik, felhagy az állattenyésztéssel, inkább munkanélküli lesz.
Szabad Föld - Beküldve: 12:44:9
2010.9.5.
"Négy szem" sem látta jól a fiatal gazdák pályázatait?
Az úgynevezett „négy szem elve” alapján minősítette a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az induló fiatal gazdák korábban benyújtott pályázatait, vagyis minden kérelmet két ügyintézőnek kellett elbírálnia – derül ki az agromonitor.hu-hoz eljuttatott internetes levélből.
Agromonitor - Beküldve: 12:25:24
2010.9.4.
Amire még az öregek sem emlékeznek
Alig maradt hagyma Makó környékén, a gazdák együttes kára milliárdokra rúg. A betakarítás előtt 2-3 héttel érkező pusztító jégverés szinte mindent elvitt. Akinek nem volt biztosítása, egy évi bevétele úszott el. Csak Makótól délre maradt némi hagyma, ez azonban kevés a piacok megtartásához.
Gazdakör - Beküldve: 16:43:27
2010.9.4.
Kiborultak az állattenyésztők
A Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ) sajnálattal értesült arról, hogy a tenyésztés-szervezési támogatások idei költségvetési előirányzata idő előtt kiürült; ez ugyanis nehéz helyzetbe hozza az évek óta kevés kormányzati figyelmet, illetve segítséget kapó tenyésztő szervezeteket - tartalmazza a MÁSZ állásfoglalása.
Szabad Föld - Beküldve: 16:20:32
2010.9.4.
Volt-nincs támogatás
Megítélték, mégis visszavonták a fiatal gazda támogatást körülbelül 80 gazdától. Helyettük korábban vesztes pályázók kaphatják meg a pénzt, az elutasítottaknak pedig jövő őszig kell várniuk az új kiírásra. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapja szerint 78, az MTI értesülései szerint 80 fiatal gazda foghatja a fejét pályázataik felülbírálata után.
Szabad Föld - Beküldve: 16:17:56
2010.9.4.
Három éves csúcson az almaár
A vártnál jobb felvásárlási árakkal indult az idei almaszüret az egyik legnagyobb termőhelyen, Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében - mondta pénteken az MTI-nek Kovács Lajos a Hungarogoldfruct Zrt. igazgatója. A legjelentősebb hazai feldolgozó, a felvásárlási árban is meghatározó szerepet betöltő, osztrák érdekeltségű Agrana-Juice Magyarország Kft. vásárosnaményi üzeme most például kilogrammonként 24 forintot fizet a léalma kilogrammjáért.
Gazdakör - Beküldve: 16:16:9